Üdvözlünk mindenkit weboldalunkon
Hangosítást vállalunk Falunapokon, Majális, Kisebb koncerteken, esküvő hangosítása. Akármilyen kisebb-nagyobb rendezvényen 5000-6000fő-ig. Felszerelésünk minőségi rendszerekből áll össze.
Célunk Minőséget biztosítani megfizethető áron. Számla képesek vagyunk, Sok hangosító csapattal szemben.
Több éve zenélünk és hangosítunk, ezáltal sok tapasztalatot szereztünk mind szabadtéri kis- és nagyszínpadok, falunapi rendezvények, valamint épületben, hotelben lévő vacsoraestek megfelelő kihangosítását illetően, és egyéb más térben (pl. Művelődési Házakban, galériákban), miközben nem csak a saját, hanem más zenekarok és előadók igényeit is felmértük.
A hangosításnál nagyon figyelünk arra, hogy a színpadon az előadó előtt a lehető legnagyobb nyitott tér maradjon, tehát ne a hangfalak árnyékában adja elő a műsorát! A helyszín lehetőségéhez mérten, nem a színpadon, hanem a színpad mellett két oldalt helyezzük el a PA hangfalakat. Kis helyszín esetén, amikor nem lehet megoldani az oldalt elhelyezést, akkor a DLM méret adottságait kihasználva, szinte észrevétlen maradhat színpadi környezetben, ami számottevően nem befolyásolja a produkciót az előadót. Nagy hangsúlyt fektettünk a színpadi táncos bemutatók esetében a kontroll hangfalak elhelyezésére, hogy a sokat gyakorolt táncos lábakat ne takarja el a monitor!